Next Consulting

Management Audit, Executive Search, Recruitment, Mentoring

A magánéletben is és a munkában is társak: Emmer László fotós és Somogyvári Dóra sminkes

2016. december 01. 20:28 - nextconsulting

img_6033.JPG1992-ben egy fiatal pár tett egy komoly lépést, vidékről elindulva, szorgalommal, és meghatározott céllal Budapesten, a divat világában akartak elhelyezkedni. Az erős elhatározásuk és a kitartásuk sikerre vitte őket, ma mindketten a szakmájuk elismert alakjai lettek.  

Számomra nagyon emlékezetes maradt, amikor 24 évvel ezelőtt először találkoztunk, mennyire céltudatosak voltatok. Felköltöztetek Tatáról Budapestre azzal a céllal, hogy a divatszakmában akartok dolgozni. Akkor ez nagyon bátor kijelentésnek tűnt. Mik voltak a fő állomások, hogy céljaitok megvalósultak?

(SD): Rövid ideig modellként dolgoztam, de hamar rájöttem, hogy ez nem nekem való. Egy modell ügynökségnél helyezkedtem el bookerként, vagyis az ügyfelekkel és a modellekkel tartottam a kapcsolatot és szerveztem az életüket, és közben egyre gyakrabban besegítettem a sminkelésbe, amit akkor kezdtem el tanulni nulláról. Aztán az egyik legelismertebb smink mesternél, Gera Panninál képeztem magam tovább, vele jártam fotózásokra, Panni tovább ajánlott, kezdtek megkeresni sminkes feladatokkal és egyszer csak azt vettem észre, hogy ebből élek, ez 20 éve volt.

(EL): Érdekes, én nem éreztem, hogy annyira tudatos lettem volna. 1994-ben vettem az első fényképezőgépet és 2 év múlva már nekem is ez lett a szakmám. A motiváció volt talán a legnagyobb hajtóerő abban, ahogy elértük a kitűzött céljainkat, mert bizonyítani akartunk, és megtalálni azt a területet, azt a szakmát, amit igazán szeretünk. Én is modellként dolgoztam először, de közben már fotóztam is, így többször előfordult, hogy mondjuk az egyik magazin művészeti igazgatója látott egy bemutatón, majd két napra rá adott egy megbízást ahol én voltam a fotós. Nálam eleinte nehezítette a dolgokat, hogy egyszerre voltam fotós és modell. 

img_6031.JPG

(SD): Igazából jókor voltunk jó helyen, és jó szektort választottunk, hiszen velünk együtt indultak itthon a különböző nemzetközi magazinok. Akkoriban még kevés volt a szakember, könnyebben ki lehetett tűnni. Ahhoz, hogy ezek a magazinok foglalkoztassanak, a személyiség nagyon fontos: mennyire vagy megbízható, pontos, mennyire lehet rád számítani, ez legalább 60%, és csak a másik 40% a szakmai tudásod.

Együtt dolgoztok, nap, mint nap, ezt hogyan alakítottátok ki, hogy ilyen jól működik?

(EL): Ha van rá lehetőség, én szeretek Dórival dolgozni, fontos számomra a véleménye, a visszajelzése, mert tudom, hogy építő jellegű, nincs köztünk hatalmi harc. Játszmák nélküli kommunikáció, ez az, ami jellemzi a mi munkakapcsolatunkat, egymást erősítjük.

img_6035.JPG(SD): Hallottam egy érdekes adatot, miszerint a párok 97%-a nem képes együtt dolgozni. Mi a 3 %-ot képviseljük. Ez azért van, mert együtt nőttünk bele a feladatba, egy az ízlésvilágunk és szeretünk a munkánkról otthon is beszélgetni, ez mindkettőnkre inspirálóan hat. Laci elfogad engem, mint partnert, a munkájában is.

(EL): Jól működik nálunk a szerepek leosztása is. Dóri az, aki megnyugtatja és felkészíti az embereket a fotózásra. A munkánk során gyakran találkozunk híres modellekkel, színészekkel, ismert emberekkel és még számukra is gyakran a komfortzónán kívül esik egy fotózási szituáció. Dóri nem csak sminkel, hanem közben nyugodt, és kellemes atmoszférát teremt, ami által a fotózás is jó hangulatban telik. Ez nagyban megkönnyíti a munkámat.

(SD): Igen, érzékeny dolog a sminkelés, hiszen nem mindenki szereti, ha belépnek a személyes terébe, sőt még az arcát is megérintik. A legfontosabb feladat, hogy pár perc alatt elnyerjem a modell bizalmát, legyen szó bárkiről is. Többségüknek idegen terület a fotózás, nekünk kell tenni azért, hogy olyan fotók szülessenek, amivel elégedettek lesznek. Mindketten jól tudjuk kezelni az embereket, ami egy fontos erősségünk.

Fotósként gyakran másokat is irányítanod kell. Hogy veszed rá az embereket arra, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsák?

(EL): Szerintem, ha benne vagy, akkor sodor a lendület. Én, mint fotós azzal tudok talán a legjobban hatni a csapatra, akikkel együtt dolgozom, hogy lelkes vagyok, hogy az adott feladatot nem munkának élem meg. Ez a fajta motiváltság átragad a többiekre is, és ez ráhangolja azt is, akit fotózom éppen, így egy komplett jól működő csapatként vagyunk jelen.

(SD): Amikor asszisztenst, vagy stáb tagot választunk ki, elsősorban az emberi tényezőkre fókuszálunk, hiszen a hozzáállás a legfontosabb, szakmailag tud mellettünk tovább fejlődni. Viselkedni tudni kell, például nem fordulhat elő, hogy egy ismert színművésznőt túldominál valaki, intelligensen kell kezelni a helyzeteket, tudni kell alkalmazkodni.

Abban nem gondolkodtatok, hogy külföldön folytassátok a karriereteket?

img_6032.JPG

(EL): Igazából pont akkor voltunk olyan szinten, hogy akár külföldre menjünk, amikor megszületett a fiúnk. Fontos számunkra hogy Simi itthon nőjön fel, tudja ki Ady és József Attila. A hagyományos családmodellt képviseljük, szeretnénk a leglényegesebb emberi értékeket átadni a fiúnknak és nem mindegy, hogy hol szocializálódik.

Hogyan működik nálatok a munka-magánélet egyensúly?

(SD): Én főállású anyának vallom magam, a munkák, amiket elvállalok, ehhez kell, hogy igazodjanak, tehát délután 4-kor már Simiért megyek, onnantól az Anya szerep következik, így van időm a családunkra, hogy kiegyensúlyozott hátteret biztosítsak mindhármunknak.

Miimg_6034.JPG a tervetek a jövőre nézve?

(EL): Mi úgy működünk, mint egy kézműves manufaktúra – ezt szeretnénk megtartani, természetesen úgy, hogy közben a legmodernebb technikát alkalmazzuk, integráljuk a fiatalokat, és egymástól tanulunk.

Egy fiatalnak, aki most kezd el valamit, mit tanácsoltok a saját tapasztalataitok alapján?

(SD): Legyen szorgalmas, kitartó és addig keressen, amíg megtalálja azt a munkát, ami igazán érdekli és szenvedéllyel és szívből csinálja.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nextconsulting.blog.hu/api/trackback/id/tr1812015476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása