Egy fiatal pár nem mindennapi története, amely tökéletes példa lehet bárkinek! Elindultak egy úton és felismerték mikor kell változtatni, hogy vállalkozásuk új irányt vegyen. Mertek nagyot álmodni, a világon szinte egyedülálló új hideg kávé terméket, a Roketet kifejleszteni. Alázatos hozzáállásuk, kreativitásuk, filozófiájuk mind bizonyíték arra hogyan lehet ma Magyarországon egyedi és minőségi kávézót és reggeliző helyet működtetni. Péter és Anna az álmukat élheti, nap, mint nap!

Bajkó Péterrel (28) és Bajkó Barabás Annával (24) beszélgettünk, a Kontakt és a Szimply megálmodóival, tulajdonosaival.

Honnan jött ez az ötlet? Miért gondoltátok azt, hogy kávézót akartok csinálni? 

Anna: Ez egy jó hosszú story. Először úgy indultunk, hogy kávézó, design bolt és Apple szerviz egyben. A kávé csak egy mellékvonal volt, amíg vártak az Apple szervizre, tudtak venni egy kávét. Elkezdtük csinálni ezt a hármast, de az emberek nem értették, hogy mi ez: szerviz, kávézó, vagy mi van itt. Aztán egyre jobban beleszerettünk a kávéba, elkezdtünk beletanulni.

Mikor indult a kávézó?

Péter: 2013-ban indítottuk a vállalkozást, amikor végeztem az egyetemen és körülbelül 1 év után lett specialty coffee. Egy évet halasztottam a diplomámon, mert párhuzamosan indult a Kontakt, úgy hogy a diplomavédésemről rohantam a Kontaktba nyitni. Sőt a diplomát is úgy vettem át, hogy innen átszaladtam érte, aztán vissza. Az elején ketten, Annával üzemeltettük az egészet, éjjel-nappal.

Anna: Először mind a ketten bent voltunk az első évben, aztán felosztottuk az időt. Én még csináltam a sulit mellette, meg angolt is tanítottam. Egymást váltottuk. Amíg én angolt tanítottam Peti ugrott be a helyemre.

Anna, Te mit csináltál a Kontakt előtt?

18 évesen elköltöztem otthonról, az érettségi után, angolt tanítottam, de dolgoztam piacon, sőt, voltam virágkötő is. Soha nem akartam csak egy dologgal foglalkozni, hanem sok mindent, és amit most csinálunk, az pont az, amiről álmodtam. Nem is tudom, hogy sikerült ez. Én az álomvilágomban élek. Az amerikanisztikát azért kezdtem el, hogy ha már tanítok angolt, az angoltudásomról legyen papírom is.

Anna: A kávézóba leginkább azért szerettünk bele, mert rájöttünk, hogy ezen keresztül tudunk igazán kapcsolatba kerülni az emberekkel.

Péter: Meg közben rájöttünk, hogy nem is működik a három az egyben, nem értették az emberek, mivel foglalkozunk. Arra jutottunk, hogy vagy nem csináljuk tovább, vagy teljesen átalakítjuk. Miközben ezen gondolkodtunk, akkor vált tisztává, hogy a kávé érdekel minket. Információt gyűjtöttünk, kísérleteztünk, tanultunk.

Ezek szerint nem zártatok be, hanem átalakítottátok koncepciót.

Péter: 2014-ben indult a mai formájában a Kontakt. Elindult a nyár, elindult a Roket is (Roket: cold brew kávé csapra verve, nitrogénnel dúsítva – ez az, amit meg kell kóstolni egy meleg nyári napon) Erre a nyárra lőttük be a Roket indulását és igazából ez húzta fel a kávézót. Amikor megjelent, akkor hirtelen annyi cikk jött le róla, hogy mindenki azt akart inni. 

Honnan jött a Roket ötlete?

Péter: Mást akartunk csinálni, valami olyat, amit máshol nem lehet kapni. Érdekelt, hogy technológiailag ez hogyan kivitelezhető. Folyamatosan ötleteltünk, mi lehet jó. Akkor indult Amerikában a Cold brew, viszont a nitrogén cold brew csak egy helyen volt ,Texasban – ez nagyon megtetszett nekünk. Elkezdtem bújni a netet, hogyan lehet ezt technológiailag megoldani.

Anna: Az italt itt teszteltük bent, kísérleteztünk a kávézóban és kérdezgettük a törzsvásárlókat, kóstolták a vendégek és visszajelzést adtak. Jó pre marketing volt az egész.

Péter: 3-4 hónapig teszteltük, utána néhány hónap szenvedés volt, hogy összerakjuk a rendszert, ahol legyártjuk a Roketet, mert senki nem tudta kivitelezni. Végső elkeseredésemben elkezdtem magamtól összehekkelni. Vagy összejön, vagy nem, vagy felrobbanunk, vagy nem. Amikor megjött az első nitrogén palack, beállítottuk a sarokba a konyhában, mert igazából féltünk tőle. De működött!

Anna: Akkora sikere volt a Roketnek, hogy 1 hét alatt meg kellett triplázni a gyártást. Volt, hogy éjfélig bent készítettük a kávét, reggel pedig 8-kor újra kezdtük a munkát.

Péter: Nem voltunk felkészülve a mennyiségekre, nem volt megfelelő edényünk, hogy 20-30 litereket gyártsunk. Akkor ez soknak tűnt, de ma ez már kis mennyiségnek számít. A rendszer még nem volt megbízható, folyamatosan szétesett, meg elromlott és napközben javítgatni kellett. Közben állt a sor...

Anna: Szóval így telt az első nyarunk és azt beszéltük, ha ez így bejön, akkor fel kell vennünk még egy embert. Úgy voltunk vele, ha a profilváltás nem jön be, akkor abbahagyjuk, mert nincs értelme, akkor le kell ezt tennünk.

Gazdaságilag rentábilis a Kontakt?

Péter: Mindenki úgy van ezzel, hogy kell egy bizonyos tőke, hogy belevágjon. Mi nulláról kezdtük. Sosem volt tőke, és azóta is, mindig mindent visszaforgatunk, nem lehet leállni. Ahogy kis plusz pénz jön, azt folyamatosan elköltjük fejlesztésre.

Valószínűleg ez mozgatja a fejlődést.

Péter: Igen, de nem lenne rossz, ha lenne egy kis puffer mellette, még mindig azt érzem, hogy próbálja utolérni magát a cég, érződik, hogy nem volt ott az alaptőke.

Az, hogy vállalkozást alapítotok, már korábban a fejetekben volt?

Péter: Alapvetően nem is tudtuk a jogi kereteit. Az első hónapokban a könyvelő magyarázta el, hogyha külföldről veszek nulla áfával terméket, akkor én azt hogy írom le. Nem állt össze a fejemben az egész.

Vállalkozási és gazdasági gyakorlati alapismereteket fontos lenne, hogy tanítsanak a MOME-n, mert nem sok esélye van egy művésznek, ha nem lesz vállalkozása.

Péter: Voltak is nehézségeink ezzel: ott van az első munkád és számlát kellene adni. Jönnek a kérdések: kinek van cége? Apukádnak? Ki tudja számlázni? Igen ám, de akkor hogy vesszük ki a pénzt? 

Anna: Sehol nincs erről forrás, senki nem tudja ezt rendesen elmondani, magadnak kell utánajárni a dolgoknak, ha magad nem jársz a végére, akkor sosem tanulod meg.

Mi a kávét is így tanultuk meg, mikor átálltunk. Itt maradtunk bent éjszakákat, gyakoroltunk, húztuk az espressokat és folyamatosan kóstoltunk. Így vagyunk mindennel, hogy nem csak lexikálisan, hanem gyakorlatba ültetve tanuljuk meg. Itt minden így történik.

És hogy jött a Szimply?

Péter: Megürült szemben a Kontakttal egy üzlethelység, és megkeresett minket Barbara, aki az üzlettársunk, hogy megvette, de nem ért a vendéglátáshoz, viszont szívesen társulna valakivel, aki ezt csinálja. Aztán elkezdtük átbeszélni a részleteket és végül tavaly szeptemberben elindult a Szimply.

Ketten találtátok ki, vagy mást is bevontatok?

Anna: Így ketten, az egészet, a belső design-t, a menüt is. Nagyon örültünk a lehetőségnek, mert ahogy belefolytunk a kávéba, úgy az ételekbe is belefolyik az ember és mindig is szerettünk volna egy ilyen helyet, szuper hogy így egymással szemben vagyunk.

Hogyan választotok ki embert, munkatársat? Nekem nagyon tetszenek, az emberek, akik itt dolgoznak: tudnak szolgáltatni, természetesek, nem művi az egész és elkötelezettek. Mi alapján döntitek el, hogy kivel dolgoztok?

Anna: Mi szeretjük bevonni az embereket, leginkább ezért elkötelezettek. Például Laci, aki szakács, őt ajánlották nekünk.

Péter: Megbeszéltük vele, hogy tavasztól indul a munka, de ő közben már jött segíteni, barkácsolni. Utólag már látom mennyit számított ez, mert magáénak érzi, teljesen. Nálunk ez az egyik lényeg, hogy azt érezzék, ez az övék is, mert végül is ők vannak itt egész nap, ő hozzájuk kötik az emberek a helyet. A legtöbben ajánlás alapján jönnek hozzánk dolgozni.

Hiszek abban, hogy a hasonló a hasonlót vonzza,illetve ha te ajánlasz valakit, az egy felelősségvállalás, ezért hatékony és jól működik. Mit láttok, akik nálatok dolgoznak, mitől lesznek jók?

Péter: Szerintem az, hogy egyenrangú partnernek kezeljük őket, illetve figyelünk a kommunikációra. Sosem szerettem az alkalmazott szót. Kell valamiféle hierarchia főnök és beosztott között, de egészséges mértékben. A kommunikáció nagyon sok helyen nem megy főnök és beosztott között, nem beszélik meg a konfliktusokat.

Anna: Nálunk úgy van, hogy kommunikáció nélkül nem lehet semmit csinálni. A Kontaktban és a Szimply-ben is, ha bármi van, leülünk megbeszélni.

Hogyan képzeljem el ezt a leülést? Bezártok és leültök egy órára?

Péter: Igen, mindenki elmondja gondját, baját. Az elején volt 3-4 ilyen beszélgetésünk, mire összeszoktunk, meg megtalálta mindenki a pozícióját és a feladatát. Azért voltak konfliktusok is, amit meg kellett oldani. A Kontakt és a Szimply teljesen más: a Szimplyben már sokkal tudatosabbak voltunk. A Kontaktban látszik, hogy nagyon nyájasan kezeltük az embereket és ezért nehezebben tudtuk átadni a feladatokat. A Szimplyben sokkal következetesebbek voltunk és azt látom, hogy jobban is működik. Érdekes nézni, hogy mindkettő majdnem ugyanakkora méretű hely, a közönsége is szinte ugyanaz, de az alkalmazottak másként viselkednek.

Ez a számokban is megmutatkozik?

Anna: Produktivitásban igen. A számok több tényezősek, de az embereken és a pro-aktívitáson sok múlik. Van, aki meglátja a munkát, van, aki nem.

Hogyan tanultátok meg, hogyan kell embereket vezetni, menedzselni?

Péter: Ezt is a gyakorlatban, tapasztalatokat szerezve. Nem könnyű, hogy tényleg vezessem az embereket, és ne csak menedzseljem őket és parancsokat adjak.

Beszéljünk egy kicsit a privát életetekről is! Bátor döntés volt, hogy közben kisbabát is vállaltatok. A mindennapjaitok hogy néznek ki, hogyan tudjátok összeegyeztetni a munkát és a magánéletet?

Anna: Nekem a terhesség eleje kihívás volt! Addig itt voltam éjjel-nappal, aztán amikor Olivért vártuk, nehéz volt otthon maradni, ezért sokszor elsírtam magam. Nem tudtam bejönni többször, ezért az első 4 hónap nehéz volt. Szerintem az ember megtalálja a helyét, átalakul a prioritása.

Most is bejössz minden nap?

Anna: 2 naponta kb bent vagyok fél napot, de a tervezést, a menüt otthonról is tudom csinálni.

Péter: Nálunk ezek a feladatok otthon zajlanak, ha hazaérek, megbeszéljük.

Te bent vagy, majdnem egész nap?

Péter: Próbálom úgy belőni, hogy reggel 8-16-ig itt legyek. Annyira soha senki nem tudja kezelni a helyzeteket, mint az, akié a hely. Nekem lesz a legfontosabb, én mozgok a legotthonosabban.

Mi az amit a legjobban szerettek ebben a munkában?

Anna: Jó kérdés! Én a kreativitás részét. Te találsz ki mindent, te szabod meg a határokat, ha nem tartunk cukrot, nem tartunk, ha a menü ilyen, akkor ilyen, onnan rendelünk, ahonnan akarunk. Nagy szabadság van benne. Ott vannak persze a kötöttségek is, de ez a vállalkozás velejárója. A szociális életed, meg a kiszolgálás, ami egy különleges dolog, egy teljesen más szerep.

Van valami olyan esemény vagy ember, aki befolyással volt az életetekre?

Anna: Nincs különösebben. Szakmailag, kávé terén pl vannak, de olyan, aki inspirált a vállalkozásra, olyan nincs. Én, amit látok, hogy igazság szerint mi minden nap és mindenben egymást motiváljuk, én nem tudok mást, akivel így együtt tudok dolgozni, mint Petivel. Egymást visszük előre, inspiráljuk, motiváljuk.

Péter: Hozzá voltam szokva az egyetemen ahhoz, hogy tervezek, alkotok, és annyira átalakult a tervezési folyamatom, hogyha valamilyen vizuális tervezésnek nekiállok, mindig kell hozzá Anna. Sokszor van, hogy én vagyok a kéz, ő az agy, mert neki van egy olyan ötlete.

Van valami tanulsága ennek a 3 évnek?

Péter: Sok. Nagyon sok van, amit már beleültettünk a Szimplybe - ez érződik. Az egésznek az a tanulsága, ha valamit nem jól csináltál, következőre csináld jól.

Szerintem pont ez a lényeg a sikeres embereknél, hogy el tudnak engedni dolgokat és újrakezdik. Nyilván ez nagyon nehéz, főleg, ha már sok energiát tettél bele...

Anna: A lényeg, hogy merj kilépni a biztos, de nem jó dologból egy bizonytalan, de lehet, hogy jó dologért. Sokan ezt nem merik megtenni, elmondják, hogy mi az, amit szeretnének csinálni, de nem lépnek.

Tudtok egymásnak abban segíteni, hogy kikapcsoljátok otthon a munkát?

Péter: Anna szokott leállítani, hogy mára elég.

Anna: Tényleg, ha csak megszakítod a napot egy alvással, akkor nem tudsz feltöltődni. Ha befejezed, és másnap megint felveszed, akkor pihenten újra neki tudsz állni. A pihenésnek nagy szerepe van. 

Még valami, mielőtt befejeznénk, gyerekkorotokban ti milyen gyerekek voltatok? Mit mondtak rólatok? Mi az, amiben jók voltatok, mi az, amiben kevésbé?

Péter: Tizenévesen mindig azt néztem mivel lehet pénzt keresni. Elkezdtem mindennel üzletelni, magamnak vettem meg az első telefonomat, én kerestem meg rá a pénzt.

Anna: Amikor megismertem Petit azt láttam, hogy folyamatosan pro-aktív, vannak céljai, megy utána. Nekem van két tesóm, mindig nagyon jól tanultak én meg mindig mással foglalkoztam, nem én voltam a legjobb tanuló, de mindig valami érdekelt. Nem voltam naplopó. Amikor elköltöztem, én lógtam ki, a tesóim még otthon maradtak. Talán, ez, amiben más vagyok. 

Köszönjük Annának és Péternek az őszinte beszélgetést, hogy beavattak vállalkozásaik kulisszatitkaiba és megosztották személyes történetüket. Büszkék lehetünk arra hogy ilyen sikeres fiatal vállalkozók dolgoznak ma Magyarországon.